Chef Training
RATIONAL oktatások

Bemutatkozás

Papp Zsolt vagyok, Executive Chef.
 

A RATIONAL SCC és VCC (régebben FRIMA) intelligens főzőberendezések magyarországi betanító Chef-je.

Több, mint 30 éve dolgozom a szakmában. Mindig érdekelt a vendéglátás, mert Anyukám, és Apukám is itt dolgozott. Karrieremet egy belvárosi kisvendéglőben kezdtem. Mivel mindig a kihívások embere voltam, ezért 4 hónap szakmai múlttal nekivágtam Görögországnak, és lehúztam egy teljes idényt kint.

Hazatérve kerestem az utamat. Dolgoztam kisebb étteremben, majd komolyabb, akkoriban felkapott, és elegáns Club Hotelekben. Majd 24 évesen pályázat útján elnyertem egy konyhafőnöki állást az IKEA-ban. Ekkor találkoztam először RATIONAL gépekkel, mert az első átépítés során, én rendeltem RATIONAL sütőket az új konyhára.

A kalandot keresve munkahelyet váltottam, és olyan híres vonatokon dolgoztam, mint a Wiener Walzer, vagy az Orient Express. Már az állandóságot keresve egy a várban lévő első osztályú étterem Chef-helyettese lettem. Majd tovább lépve az akkori legnagyobb magyar étteremlánc központi éttermének Chef-je lettem. Később a hálózaton belül előre lépve, az egész étterem lánc "Hálózati Chef-ként" dolgoztam tovább, 32 éttermet felügyelve.

Ekkor kezdtem el komolyabban foglalkozni az új technológiák integrálásának gondolatával. Sikerült is kisebb sikereket elérnem a hálózaton belül. Innentől datálódik a RATIONAL-lal való komolyabb kapcsolatom. Tudatosan kezdtem magam fejleszteni. Találkoztam a RATIONAL magyarországi képviselőjével, aki felajánlotta, hogy legyek "szabadúszó" Chef (úgynevezett Freelancer) a cégnél. Az évek alatt jártam kiállításokra, tanfolyamokra Németországban, Svájcban, és Magyarországon elsőként megszereztem a RATIONAL Academy képesítést.

Közben természetesen Chef-ként ténykedtem olyan konyhákon, ahol a RATIONAL SCC, és VCC (régebben FRIMA) berendezésekkel dolgozhattam. 2016-ban elnyertük a legjobb Bistro kitűntető címet a Dining City hét alatt.

Jelenleg Executive Chef-ként dolgozom.

Célom az, hogy segítsek integrálni az új technológiákat a konyhákba. Megtanítsam, megmutassam, hogyan lehetnek a segítségünkre ezek az intelligens főzőberendezések.

 
Bemutatkozás - 1. kép

 
 
Bemutatkozás - 2. kép

 
 
Rational
Frima